Feró Nagy

Az énekesként, gitárosként és zeneszerzőként is ismert Nagy Feró Letenyén született 1946. január 14-én, erdélyi menekültként. Tanulmányait a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán fejezte be, 1963-tól 1970-ig a Richmond Heads majd a Zárvatermők tagja. Csuka Mónikával 1970-ben megalapítja a Beatrice zenekart, ami alakulásakor az egyetlen női beat-zenekar volt az országban. A kezdeti siker (Gyere kislány, gyere) ellenére nem úgy alakult a női Beatrice sorsa, ahogy azt képzelték. Feró 1978-ban elindította ismét a Beatricét, amelynek a frontembere lett. Az újraalakult együttes rockzenét játszott, és nem tartozott a rendszer szolgálói közé, a zenekar működését ellehetetlenítették, Feró útlevelét be is vonták. 1981-ben a felsőbb vezetés kérésére a zenészszervezetek is teljesen elhatárolódtak a Beatricétől, amely ekkor feloszlott. Feró megalapította az Ős-Bikinit amelynek 1981-től 1985-ig a frontembere volt, majd D. Nagy Lajos lépett a helyére. 1985-től 1987-ig szólista volt, a Rock Színház Hair musical előadásán Berger szerepét játszotta. 1986-ban átdolgozta a Hamletet, az előadást au Egyetemi színpadon játszották tíz napon keresztül. 1987-ben újraalakította a Beatrice zenekart, amely ekkor már komoly sikereket ért el, több daluk is slágerlistás lett. Feró 1989-től a Garázs műsorvezetője volt, ahol igyekezett összefogni a problémákkal küszködő fiatalokat, továbbá lehetőséget nyújtani amatőr zenekaroknak a bemutatkozásra. Az 1992-ig tartó műsor rendkívül népszerű lett, 1989-ben Állami Díjjal tüntették ki. Feró eközben a Musica Hungarica könnyűzenei fesztivál, majd a Rockkalapács munkatársa és műsorvezetője is volt, 1990-ben köztársasági elnöknek is jelölték. 1992-től a Magyar rockszövetség társelnöke, majd 1994-ben Új Beatrice néven ismét összehozta a zenekarát, ám a régi közönség már nem tolerálta Feró új stílusát. 1999-ben abbahagyta a politizálást, 2004-ben kiadta válogatássorozatának első CD-jét Antológia címmel, melyet 2005-ben követett a folytatás. Ebben az évben jelent meg önéletrajzi könyve is Boldog szép napok... címmel, melyben az 1978 és 1983 közti személyes élményeit írja le.